Salkaházi Sára

(Kassa, 1899. május 11. – Budapest, 1944. december 27.)

Kassai vállalkozó család gyermeke. Édesapja korán meghalt, a Schalkház Szállót édesanyja működtette tovább. A szálló a Szent Erzsébet dómmal szemben állt, a városban fontos közösségi térnek számított. Sára tanulmányait szülővárosában végezte, tanítónői diplomát szerzett. Nem sokkal azután, hogy tanítói munkáját elkezdte az első világháborút lezáró trianoni rendezés eredményeképp Kassa és a Felvidék a létrejövő Csehszlovákiához került. Az új állam megkövetelte alkalmazottaitól, hogy tegyen hűségesküt, amit Sára megtagadott, így nem taníthatott tovább.

A tanítói pálya elhagyása után írói, újságírói hivatást dédelgetett magában, könyvkötészetet tanult és tárcákat, novellákat írt. Első írása 1919 februárjában jelent meg a kassai Esti Újságban. Cikkeiben a szociálisan rászorulókkal és a hátrányos helyzetbe került felvidéki magyarsággal foglalkozott. Életstílusa a kor újságíróiéhoz igazodott, kissé bohém volt. Naplójában erre a korszakra így emlékezett vissza: „Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebredugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene...” 1922-23 fordulóján eljegyezték, később azonban visszaküldte a jegygyűrűt.

Akkoriban alakult ki benne a szerzetesi lét utáni vágyódás. 1927-ben találkozott a Szociális Testvérek Társaságával, amikor egy kisebb közösségük Kassán telepedett le. 1928-ban elvégezte náluk a szociális és népjóléti tanfolyamot. Már abban az évben meglátogatja a budapesti anyaházat, és egyértelművé válik Sára számára, hogy változtatnia kell életmódján, ha csatlakozni akar a Társasághoz. 1929-ben aztán elfogadják jelentkezését, első fogadalmát 1930 pünkösdjén tette le Szegváron. 1932-ben Komáromba helyezik, ahol folytatta Karitász vezetői munkáját, felügyelte a gyermekkonyhát, hitoktatást végzett, Katholikus Nő címmel folyóiratot szerkesztett, kegytárgyüzletet vezetett, szegényeket és családokat látogatott. 1934-ben megbízást kap a szlovenszkói (kárpátaljai) magyarság nő közösségeinek a szervezésével, többed magával létrehozta a Katholikus Nőszövetséget, amelyet 1937-ig országos szinten vezetett. Előadásokat tartott, levelezett, kurzusokat vezetett.

1934-ben ismét Kassára helyezik, folytatta aktív közösségszervező tevékenységét. Előadói körútjának ebben az évben a keresztény házasságra való felkészítés lett. Az előadásokon való elmélkedés hozzájárult ahhoz, hogy megfogalmazódjon benne a szilárd vágy az Isteni Jegyes után. A missziós lelkület is megjelent benne, amihez azonban magyar állampolgárságra volt szüksége. 1937 nyarán Budapestre költözik, hogy állampolgárságát megkapva távoli területeket kereshessen föl (a brazíliai bencésektől érkezik hívás a szociális testvérek számára). A kiutazási reményeket azonban a kitörő második világháború elsöpri. A Társaság anyaházában minden munkát elvállal, tizennyolc munkakört is betöltött. 1938-ban a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetségében dolgozik, majd a Zita-körök szervezésében segédkezik. A következő években a felvidéket járja mint szociális előadó, 1939-ben tanított a Katholikus Női Szociális Képzőben. Végül 1940 Pünkösdjén tehette le örökfogadalmát, jelmondata: „Alleluja! Ecce ego, mitte me!” (Íme itt vagyok, engem küldj! – Illés történetéből származó bibliai idézet). 1942-ben, éppen akkor, amikor a Német Birodalom győzni látszik, és sokan kérkednek német származásukkal, ő Schalkház Salkaházira magyarosította nevét. Sára testvér is aktívan kivette részét abból a munkából, amelyet Slachta Margit vezetésével a Szociális Testvérek Társasága a nemzeti szocialista eszmék térnyerése ellen és az üldözöttek védelmében tett. Újságcikkekben vitatkozott a keresztényietlen eszmékkel szemben és rengeteg programot szervezett. Végül 1943 őszén – elöljárói engedéllyel – a Társaság Szentlélek kápolnájában felajánlást tett.

Részlet az felajánlás szövegéből: „fogadd el az én halálomat minden fájdalmával együtt váltságul a testvérek - különösen az öregek, betegek és gyengék életéért és bűnös, nyomorult életem fejében kíméld meg az ő életüket és kíméld meg őket a megkínoztatástól, fenyegetésektől, főként pedig a hűtlenségtől: Irántad, az Egyház, a hivatás és a Társaság iránt. Amennyiben pedig isteni végzésed terveiben az én halálom benne foglaltatik, ebben az esetben is fogadd el életemet-halálomat, mint értük való áldozatot.”

Épp a német megszállás napján, 1944. március 19-én mutatták be Salkaházi Sára Fény és illat című Árpádházi Szent Margitról szóló darabját. Az előadás után a hatóságok egyik közösségének, a Katholikus Dolgozó Nők és Leányok Szövetségének ezt követő gyűlését. A fenyegetett helyzetben a Társaság az üldözöttek mentésébe fog, mintegy ezer ember köszönheti életét a Társaság munkájában, abból közel száz személyesen Salkaházi Sárának. 1944. december 27-én a nyilasok körülzárták a Bokréta utcai munkásnőotthont, melyet Sára vezetett. Négy személyt, akik papírjait a karhatalom nem fogadta el, valamint Bernovits Vilma hitoktatónőt őrizetbe vették. Sára testvér késve érkezett, kikerülhette volna a letartóztatást, de sorsközösséget vállalt bújtatottjaival, és velük együtt indult el a halálmenetre. Szemtanúk szerint mind a hatukat meztelenre vetkőztetve lőtték a Dunába. Szintén szemtanú elmondása szerint Sára testvér az üldözői felé fordulva halála előtt keresztet vetett. Rajta kívül a Társaság tagjai közül senkinek nem esett bántódása.

A jeruzsálemi Jad Vasom Intézet posztumusz 1972-ben adományozta neki a Világ Igaza kitüntetést. A magyar állam 1996-ban posztumusz „Bátorság érdemjelet” adományozott neki. 2006-ban pedig boldoggá avatták Budapesten a Szent István bazilikában.

Források:

Salkaházi Sára testvér életútja. Forrás: salkahazisara.com

Salkaházi Sára szócikke, Kereszténydemokrácia Tudásbázis. Forrás: barankovics.hu

Salkaházi Sára szócikke, Magyar Katolikus Lexikon. Forrás: lexikon.katolikus.hu

Salkaházi Sára wikipédia szócikke. Forrás: wikipedia.hu

Sára testvér felajánló imádsága. Forrás: vigilia.hu

A képek forrása: rabbi.zsinagoga.net és folyoirat.tortenelemtanitas.hu.