Itt élnek Halbrohrék

Halbrohr Tamással Negyela László Márk beszélgetett.

Az 1800-as évek elején jött a Halbrohr család Apostagról Szabadkára. A Halbrohrok Apostagra a morvaországi Austerlitzb?l jöttek. A délvidéki zsidóság jellemz?en Galíciából érkezett, a szabadkai és bácskai zsidók zöme pedig Morvaországból. Apostagra azért mentek, mert ott engedték meg a letelepedést. Ez kis helynek számított, a dunai gázlóból éltek. Akkoriban a Duna széles és lassú folyású volt, tehát magasabb vízállásnál komp ment át egyik partról a másikra. Éjjel nem jártak a kompok, ezért az utasok kénytelenek voltak ott aludni a faluban. Az 1500 lakosú falunak 900 zsidó és 600 más hit? lakosa volt. Mindenki nagyon szegény volt. Ezzel a vendégfogadással próbálták fenntartani magukat, ahogy a Halbrohrék is. Az ük-üknagyapa, Ábrahám kés?n n?sült, pontosabban az apostagi családja a második házassága volt. Az 1700-as évek végén, egy huszonéves lányt vett el és hetvenéves volt, amikor megszületett a három fia. Talán innen ragadt rá a Halbrohr gúnynév, eredetileg Hersch vagy Hirsl volt. Amikor II. József rákényszerítette a zsidókat állandó vezetéknév viselésére, akkor inkább a ragadványnevét választotta. A Halbrohr név németül félcsövet jelent, jiddis értelmezése: félnótás, bohókás. Ábrahámnak Jónás nevezet? fia érkezett Szabadkára, aki a János nevet is használta. Amikor a királyi udvar engedélyezte a zsidók költözését, akkor az apostagi zsidók f?leg Kiskunhalasra és Budapestre mentek. János jól n?sült, és a hozományát birkákba fektette. Juhászokat fogadott, és birkákat nevelt, szaporítatott, etetett. Ezeket a birkákat azután felhajtatta Felvidékre, ahol nagyobb ára volt az ételnek. Az ebb?l bejöv? keresetet – a zsidókra nem jellemz? módon – földvásárlásra fordította. Zsebszerz?déssel vásárolta, mert akkor még a törvény nem engedte, hogy zsidó földet vegyen. Ett?l a pillanattól kezdve a Halbrohrok már földbirtoklással is foglalkoztak. Több generáción keresztül megmaradtak a birkatenyésztés mellett, ami a XIX. század végén már a disznótenyésztésre is kiterjedt. A búza- és kukoricatermesztéssel már akkor sem lehetett igazán pénzt keresni – tekintettel a kezdetleges földm?velési lehet?ségekre. A Halbrohrok nem voltak népszer?ek. Az ük és dédapáim földeket vettek Sebesicsen, Kelebián és Békován. A békovai föld volt a legjobb, mindig is ott volt a f? major. Nagy szegénység uralkodott, úgyhogy a szegényeknek nem kellett adót fizetniük, mert nem volt mib?l. Viszont volt robot, le kellett dolgozni az adót. A robotot úgy fizették, hogy pl. a csend?rök körbevették Mérgest, és azt mondták, hogy most birkanyírás van. Egy hétig akkor ingyen nyírták a Halbrohr birkáit. Nem szerették emiatt. A paraszt nem érzékelte, hogy a Halbrohr a városházának kifizeti a munkát, és ezzel le van tudva a földnélküli falusi adója. Magyar és horvát-bunyevác katolikusok a zsidónak nyírják ingyen a birkáját?

Halb?rnek hívták az ?sömet. Juhászember volt, akinek a nyája a 20.000 jószágot is meghaladta. Beleszeretett ?sanyámba és kedvéért áttért a zsidó vallásra. A XVII. század elején Apostágon már Halbrohrnak hívták kés?bbi utódait, akinek leszármazottjai az 1800-as években telepedtek le Szuboticán. A családf? akkor Habrohr János volt, akinek már jogában állott gazdálkodással foglalkozni. Szorgalmas, törekv? ember volt, jelentékeny vagyont gy?jtött, amelyb?l sokat juttatott jótékony célokra is. A hitközség legrégibb alapítványa is t?le származik, tíz lánc föld jövedelme szolgál jótékony célokat a Chevra Kadisa útján. Ugyancsak az ? adománya volt a Szent Egylet régi épülete is. Halbrohr János legid?sebb fia, Mór volt, a szuboticai zsidóság követe az emancipáció alkalmával. Szintén sokat áldozott a jótékonyság oltárán. Amikor szóvá tétetett, hogy uj templom építése volna szükséges, önkéntesen felajánlott 50.000 darab téglát az építkezéshez, amelyet örökösei az építkezés idején a hitközségnek rendelkezésére bocsájtottak.

Halbrohr Mór gyermekei, Halbrohr Adolf és?Halbrohr Sándor földbirtokosok is jelentékeny szerepet töltöttek be a város és a zsidóság életében. A Szuboticán ma él? Halbrohr generáció, Adolfnak és Sándornak a gyermekei, maguk is komoly munkásai úgy a városi, mint a zsidó közéletnek.

Halbrohr László

Szombat, Szabadka, 1925.12.08.

A család Szabadkán a Szép utcában lakott. A dédapám, Halbrohr Mór – tekintettel, hogy az apja jómódú volt, sokáig élt, és arra, hogy egy bunyevác, magyar vagy zsidó míg él a vagyonát nem osztja fel – iskolázott volt. Ami akkor a zsidóságra még nem volt jellemz?, érettségizett és érettségi után mez?gazdasági f?iskolára ment. A Festetics grófok Keszthelyen nyitottak – Magyarországon el?ször – ilyen jelleg? intézményt. Ez hároméves f?iskola volt. Akkoriban a mez?gazdaság annyira primitív volt, hogy még az egyetemen sem ismerték a m?trágyázást. Tekintettel az iskoláztatására, tudomására jutott egy olyan ipari növény termesztése, ami a búza, kukorica vetélytársa lehet, ez a komló. A dédapám komlót ültetett Szabadkán, és cseh illetve szlovák kertészeket hozott, akik a munkákat vezették. A vallásos Halbrohrok évr?l évre gazdagodtak és gazdagodtak. Abban az id?ben nem volt ilyen gyors gazdagodás. Egy generáció meg tudta duplázni a vagyonát. Amikor meghalt, elosztották a vagyont, és a gyerekek újra kezdték. A komló, a birka- és disznótenyésztés jellemezte a családot az els? világháborúig. Bár kóser háztartást vezettek, disznót tenyésztettek, igaz, hozzá nem nyúltak, de tenyészteni szabad volt. Halbrohr Mór egyetem után köteles volt gyakorlatra menni. Dédapámat Törökországba küldte az egyetem, ami kétéves, ingyenes gyakornoki munkát jelentett. A török földbirtokos osztályozta a diákot, és csak ezután kaphatott diplomát. Ezek a tanoncok mind önmaguknak tanultak, földbirtokosok gyerekei voltak. A dédapámhoz és a keszthelyi generációjához köthet?, hogy Szabadkán és Zomborban sz?l?t és galagonyát kezdtek ültetni.

A dédapám beszélt törökül, magyarul, szerbül, mert vallásos volt ezért beszélt héberül is és jiddisül is, mert az volt az anyanyelve. Majd megtanult angolul, mert a Moses Montefiore által alapított, cionista társaságnak lett a tagja. Az 1869-es els? és egyetlen kongresszuson ? volt a szabadkai hitközség képvisel?je. Mint szabadkai hitközségi elnököt, tekintélyes ember lévén megválasztották küldöttnek. ? döntött úgy, hogy kongresszuspárti lesz, az ? döntése volt, hogy a közösség a vallási reformtörekvéseket követte. Öltözékében is modernizálódott, magyaros öltözködése volt, kalapot hordott. Meg is borotválkozott, ez a zsidóknál nagyon nagy lépés volt. Mór dédapám csak magyaros bajuszt viselt. Úgy öltözködött, mint egy jómódú magyar polgár. Próbált városi és országos politikával foglalkozni. Zsidók köztisztségvisel?i állást nem tölthettek be, de országgy?lési képvisel?k lehettek 1870 után. Szabadkán próbált választásokat nyerni, az ellenfele Vermes Béla volt. A dédapám nem csak jót ígért a szavazóinak, hanem ócsárolta is az ellenfelét. Mivel érzéke volt a kínrímekhez (a saját sírfeliratát is maga szerkesztette) felbérelt korifeusokat, akik az utcákat járták és kiáltozták a rigmusokat: „Kis kalitka, nagy madár, Vermes Béla nagy szamár”. Ez hallatlan sértés volt, rend?rségi ügy is lett bel?le. Végül a dédapám a szavát adta, hogy örök id?re visszavonul a politikától. Saját magát így éltette: „szép madár a bíbic, éljen Halbrohr Móricz”. A sírjára az van írva, hogy Mordeháj ben Jajne. A nagyapám –Halbrohr Adolf– sírjára viszont héberül azt írták: Ávóhon ben Mojse. Akkor a dédapám most Mordeháj volt vagy Mojse? Ezt a kérdést már csak a Messiás tudja megfejteni.

Senki sem n?sült Szabadkáról. Ki Bajáról, ki Szegedr?l hozott feleséget magának. A dédapám Pollák Cecíliát vette el. Nagyapám felesége Hartstein Ida volt Debrecenb?l.

Lucza széke. A f?kapitány úr figyelmébe ajánljuk és miel?bbi intézkedést kérünk, a Kossuth utczában már az egész nyáron át tartott s még most is épül? Halbrohr Adolf tulajdonát képez? ház építkezésének megbotránkoztató állapotára. Ez a lucza szék módjára épül? ház hónapok óta elzárta a járdát a város f?utczáján a közönségt?l, s ma mikor az álványok már rég id? óta eltávolitattattak, ott díszeleg szégyenszemre, nap nap után nagyobbodva, a járda mellett emeleti nagyságban, a ház belsejéb?l kihordott föld és k?törmelék. Ha es? esik óriási sarat, ha ver?fényes id? van port el?, s mind két esetben megbotránkoztató állapot, a mely talán Veprováczon türhet?, de Szabadka szab. kir. város f?utczáján legalább is abszurdum. Halbrohr Adolf pedig egész nyugodtan alhat, mert hiszen még a k?törmelékeire is vigyáztat a város azzal a rend?rrel, a mely naphosszat fel s alá sétál azel?tt. Más városban büntetés terhe mellett köteleztetik az építend? háztulajdonos a járda és kocsiút tisztántartására, minálunk pedig még vigyáztatnak arra, nehogy valaki ezt a szemetet onnan észrevétlenül elhordja. Köztisztaságunk és hatóságunk m?ködése – mint ilyen, ezzel is kell?en van illusztrálva.
Bácskai Hirlap; Szabadka, 1897. október 17.

A nagyapám, Adolf szintén agronómus volt. ? Magyaróváron tanult, akkor már ott is nyílt fakultás. Az ? kézzel írt tankönyve még megvan. Akkoriban újdonság volt a vetésforgó, a trágyázás. Békován a nagyapámnak jó tanyája volt, tehenészetet tartott. Az ? tehenészete volt a városi tejcsarnok. Volt egy olyan botránya, hogy az óriási hófúvás miatt az árvaház és a kórház nem kapott tejet.

Halbrohr Adolf

A fénykép a Halbrohr család tulajdona, digitális másolat: MILKO

A szállodát is ? építette, ami azt a nevet kapta el?ször, hogy „Isten velünk, ki ellenünk?”. De nagyapám néhány óra múlva rájött, hogy ez értelmetlen, és kicserélte Nemzetire. A Nemzeti Szálloda Szabadka els? szállodának tervezett épülete volt. „Minden emeleten fürd?szoba” – hirdette frappánsan az egyemeletes szállodát. A fürd?szoba akkoriban hallatlan luxus volt. Ha valaki csak pár napra jött, akkor ugye minek Szabadkán fürdeni? A g?zf?tés szintén újdonságnak számított. A szálloda földszinti terme kávéház volt, ahol volt zongora és étterem is természetesen. A dédapám látta, hogy micsoda luxus a g?zf?tés, ezért Békovára is kivitte. Nem a lakást f?tötte, hanem az üvegházat. Úgy volt vele, hogy ha már ilyen gazdag, akkor miért ne egyen télen-nyáron friss zöldséget. Ilyet addig még nem láttak Szabadkán, hogy esett a hó, és a kabát hajtókáján minden nap friss szál rózsa volt.

Tolvaj a Halbróhr pusztán; Halbróhr Adolf nagybirtokos már régebben észrevette, hogy verusicsi tanyájának padlásáról valaki állandóan lopkodja a korpát. Már töbször szólt a cselédeknek, hogy nézzenek utána, nyomozzák ki ki a tolvaj és tegyenek neki jelentést err?l, de a cselédek csak nem tudták megállapítani ezt.

Végre is a nagybirtokos elhatározta hogy ? maga fogja el a tolvajt. Két gimnazista fiát tegnap este bezáratta a padlásra és megparancsolta nekik hogy egész éjjel el ne aludjanak, hanem lessék, jelentkezik e a tolvaj Ez éjfél felé valóban megjelent és két zsák korpát megint magával vitt a padlásról. Mikor aztán a létrára lépett, hogy lemenjen a két fiu lármát csapott, mire a lent ?rköd? Halbrohr el?sietett és a tolvajt Herk István kocsis személyében elfogta. Ma reggel jelentést tett err?l a rend?rségnek mely a tolvaj kocsis ellen megindította az eljárást.

Bácsmegyei Napló, 1911.07.11., p.2.

A Korzón lev? emeletes, 13 szobás és egy fürd?szobás palotát a nagyapám építette 1890-ben. Felesége és hat fia mellett franciakisasszony, németkisasszony, szobalány, inas, szakács is szolgált. Az épület végében volt az istálló. Négylovas hintója volt, ez zsidóhoz túl hivalkodó volt. Négy lovat a bárók tartottak. Ezen a környéken hatan tartottak négylovas fogatot, a nagyapámé a négy tarka ló volt. Mindig biztosítani kellett a tarka csikókat, de mivel a sebesicsi tanyán már a dédapám is nevelt lovakat a hadsereg számára, így ez nem volt gond. Aki meglátta a négy tarka lovat, rögtön tudta, hogy a Halbrohr Adolf nagyságos úr jön.