Slachta Margit

 

 

„Kedves Nővérem! Neked írok, aki könnyesen és gondterhelten állsz az újév küszöbén, és nincs pillanatod, amikor ne gondolnál bevonult atyádra, férjedre, fiaidra... Akarsz a veszedelmek közepette szeretteidnek kettőzött isteni segítséget? Fogadd szívedbe a mások sorsát, különösen azokét, akiket így szívedbe fogadnod nehéz. Egy haragosodét, valakiét, aki megbántott... fogadj szívedre egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvér-közösségből. Merd ezekben a halálosan komoly időkben szívedből kiűzni a közönyt, a szeretetlenséget, a gyűlöletet, – merd bent, a szíved legmélyén testvérednek elismerni azt a másik anyát és fiát, merd befogadni fájdalmát és hordani segíteni keresztjét.”

Slachta Margit újévi levele. 1943. január 6.

Slachta Margit életrajza

(Kassa, 1884. szeptember 18. – Buffalo, USA, 1974. január 6.)

Lengyel származású felvidéki nemesi család gyermeke, Kassán született. Amikor édesapja vállalata válságba került 1908-ban a család kivándorolt az Egyesült Államokba, Slachta Margit azonban itthon maradt. Tanulmányait Kassán majd Kalocsán végezte, de eredeti szakmájában, tanítónőként keveset dolgozott, ugyanis hamar kialakult érdeklődése a szociális terület iránt. Éppen 1908-ban határozott úgy, hogy a tanítást abbahagyja és a szociális segítést választja hivatásául. Az Országos Katolikus Nővédő Egyesület küldetésében Berlinben munkásnőtitkári tanfolyamot végzett el, itthon pedig maga is a téma előadójává vált. Az év novemberében belépett a Szociális Missziótársulatba.

1915-ben szociális iskolát alapított, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepétől, március 25-étől pedig A Keresztény Nő címmel folyóiratot indított. A társadalmi felelősségvállalás és a civil közösségszervezés mellett a közélet is foglalkoztatta, célkitűzései megvalósításának fontos eszköze lehetett ugyanis a korszakban zászlót bontó keresztényszocialista mozgalom. Tagja lett a Keresztényszocialista Pártnak, majd 1918 októberében életre hívta saját közösségét, a Keresztény Női Tábort. Az 1920-as nemzetgyűlési választásokon e csoportosulás képviselőjeként (társulva a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával) mandátumot szerzett, így ő lett a parlament első női képviselője. Amikor 1922-ben véget ért az ideiglenes nemzetgyűlési ciklus már nem indult újra, a létrejött Egységes Pártba (leendő kormánypártba) nem is lépett be. A pártpolitika helyett ismét elsősorban nővédő és szociálisan érzékeny mozgalmával foglalkozott.

1923-ban kilépve a Szociális Missziótársulatból megalapította a ma is működő Szociális Testvérek Társaságát. A társadalmi felelősségvállalást és nővédő programokat sürgető fellépése lassan kibővült a keresztény értékrendet védő a terjedő totalitárius és embertelen eszmékkel szembeni küzdelemmel. 1932-ben lapot indított A Lélek Szava címmel (amely egyben a Társaság lapja volt, ma ismét működik). 1937-ben munkásnő képző intézetet alapított.

A háború kirobbanásával immáron az üldözöttek segítése és mentése is hivatásává vált. 1940 novemberében a Keresztény Női Tábor nevében felszólalt a munkaszolgálatosok körülményeinek javításáért. 1941 nyarán pedig a kevesek egyike volt, aki tiltakozott a körösmezei (végső soron a Kamenyec-Podolszkij-i) deportálások ellen. Amikor 1943 februárjában a Tiso-i Szlovákia meghirdette a zsidóság deportálását, Rómába ment, és XII. Pius pápa közbenjárását kérte a brutalitások megállítására. A Társaság rendházaiban a háború végéig bújtatták a menekülteket, sokan neki és a Társaság tagjainak köszönhetik életüket. A német megszállás utáni fordulat után, a Sztójay-kormány 1944 júliusában betiltotta a Keresztény Női Tábort, amely informálisan a formálódó kereszténydemokrata párttal együtt működve folytatta tovább munkáját.

A háború lezárása után a lehetőségek megnyílásával ismét bekapcsolódott a pártpolitikába, az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon ismét képviselőnek választották, amely mandátumot az 1947-es országgyűlési (ún. „kékcédulás”) választásokon is megőrzött. A kiépülő pártállam és erősödő szovjetizálódás egyre inkább ellehetetlenítette tevékenységét. Utolsó beszédét a parlamentben 1948 júniusában mondta a súlyosan antidemokratikus, iskolák államosítását szolgáló törvény vitájában. A kommunisták és a kormánypártiak provokációként a törvény megszavazása után elénekelték a Himnuszt, Slachta Margit viszont nem állt föl. Fegyelmi eljárás indult elleni, melynek eredményeképp kétszer hat hónapra kitiltotta a parlamentből és mentelmi jogát is felfüggesztették. Az 1949-es országgyűlési választásokon ismét indulni akart, de csak a szavazáson vett részt, 1949 júniusában elhagyta az országot. Először Ausztriába menekült majd az Egyesült Államokban települt le.

Az emigrációban is folytatta aktív, közösségszolgáló tevékenységét, később az ’56-os menekültek segítését is fölvállalta. Még életében, 1969-ben megkapta Izrael Államától a Világ Igaza kitüntetést. A magyar kormány posztumusz ismerte el embermentő tevékenységét, 1995. március 15-én részesült a Szociális Testvérek Társaságával együtt emlékéremben majd a Magyar Köztársaság Bátorság érdemjelében.

Forrás:

Balogh Margit: Slachta Margit. Forrás: rubicon.hu

Balogh Margit: A „keresztény” feminizmus. Forrás: historia.hu

Margit testvér életrajza. Forrás: szocialistestverek.hu

Slachta Margit szócikk, Kereszténydemokrácia Tudásbázis. Forrás: barankovics.hu

Slachta Margit wikipédia szócikke. Forrás: wikipedia.hu 

Szénásszekéren menekült Ausztriába Slachta Margit. Forrás: mult-kor.hu